Kincsem, kincsed, kincsük

Kurátor:
Székely Sebestyén
Megnyitó:
2024. október 17. 18:00
Kiállítás:
2024. október 18. 2024. november 15.

A kiállításról

Dóczy Berde Amál festőművész gondosan megőrizte egy különös emlékfüzetét. Lapjaira olyan ruhadarabok textilkivágásai vannak beragasztva, amelyeket ő vagy a hozzá közel állók viseltek életük fontos pillanataiban. Mellettük rövid leírás olvasható, amelyben megörökítette az alkalmat (első bál, párizsi utazás, esküvő stb.), a vásárlás pillanatát, vagy a ruhát készítő szabó nevét.

Lenyűgöző, hogy az 51 éves művész ahelyett, hogy a festészethez – művészetének szokásos médiumához – fordult volna, szemmel és tapintással érzékelhető ready made anyagokat választott, hogy egy időkapszulában megörökítse gyermekkorának és ifjúságának távoli eseményeit. Az így bemutatott élete színesnek, dinamikusnak és vidámnak tűnik.

A füzet fennmaradása egyaránt köszönhető a szerzőnek, aki 39 éven keresztül őrizte, valamint Gergely Erzsébetnek, aki már 48 éve őrzi. Kiállításunkon először kerül a nagyközönség elé.

Rendkívül gazdag tára a 20. század eleji textíliáknak, amelyeket sokszor csak fekete-fehér fotókon keresztül ismerünk. Ezáltal minden bizonnyal gazdag kultúrtörténeti forrás is, de minket nem ezek a szempontok vonzottak benne a leginkább. A füzet és fennmaradásának története arra inspirált bennünket, hogy figyelmünket a gyűjtésre mint mentési tevékenységre összpontosítsuk.

Bemutattuk a füzetet olyan művészeknek, akiknek az alkotásaikban nyomon követhető az, hogy egyben gyűjtők is. Beszélgetéseinkből egyre világosabbá vált, hogy létezik egy olyan gyűjtési módszer, amely megőrzésként, védelemként és gondoskodásként értelmezhető.

A kiállításra meghívott művészek munkái meggyőztek arról, hogy ez a fajta megőrző gyűjtés nem tart igényt arra, hogy intézmények kanonizálják, sem arra, hogy bármilyen tudományos tézis szerint érvényes legyen. Ez a struktúra puhább, mint a soft power, mentes a hatalmi ambícióktól. Merészen szubjektív, nem igényel sok pénzt (vagy egyáltalán nem feltételez pénzügyi hatalmat), és mint ilyen, nem is érdekli a gyűjtött tárgyak pénzügyi sorsa. Alkalmanként a magán- és a közszféra, a tudományos és a melankolikus gondolkodás metszéspontján mozog. Befogadó természetű, és a gyűjtött tárgyakat a szakterületek perspektíváján kívül olvassa. Lehet akár kényszeres is az ilyen típusú gyűjtés, az abszurditásig elmenően is, de szintén csak a mentés szándéka, nem pedig a bekebelezés vágya által vezérelve.

Ana Avram a dadaizmus és a szürrealizmus váratlan képzettársításaival lep meg mélyen személyes indíttatású installációiban. Gyűjtőként és szobrászként is az egyik legradikálisabb gesztusa az volt, amikor a kolozsvári Mátyás-ház székeinek szöszeit gyűjtötte össze, s az így létrejött halmot kezeli szoborként. Aprólékos és látszólag értelmetlen munkája a civilizáció és az élet olyan jeleit gyűjti össze, amelyek bármelyik „Az Ember Múzeuma” intézményben érvényesek lennének.

Roberta Curcă a teljesség igényével archiválja fizikailag és rajzokon keresztül a közterületen található fajanszburkolatok elemeit. Ezek, a formájuk és fényes mázolt felületük által kínált szépségen túl, kifejezői az urbánus modernizmus nagy áramlatainak, és azoknak akár a népi építészetre gyakorolt hatásának. A köz- és magánépületek felújítása során ezek az elemek elpusztulnak, s így száz meg száz formája tűnik el annak, ahogy ezek a burkolatok barátságosabbá és otthonosabbá tették a köztereket és lehetőséget nyújtottak a lakóházakon az önreprezentáció igényének kifejezésére is.

A kiállítás címe Chilf Mária művének címét parafrazálja. Az Én kincsem, a te kincsed, az ő kincse I (2006) a művész által talált és esetenként összeállított pénztárcák gyűjteménye. A tárcák természetüknél fogva azok a tárgyak, amelyek a köz- és a magánélet határán helyezkednek el, és amelyek egyaránt tartalmaznak olyan értékeket, amelyek egyrészt a nyilvánosság előtt érvényesek (a pénz és a dokumentumok), valamint olyanokat, amelyeknek értéke a személyes kapcsolatból ered (a szeretteinkről készült fényképek).

Thea Lazăr szenvedélyesen foglalkozik a botanikával, és azt tanulmányozza, hogy a növénygyűjtés miként fejezi ki az embereknek a világhoz való viszonyát. A jelenlegi installációban a botanikai pozitivista megismerést és rendszerezést felváltja a virágok gyűjtésének szubjektív, sőt romantikus kifejezésmóddá alakulása.

Lea Rasovszky rajzokból és talált tárgyakból álló installációja, a Tristoizi mélyen nosztalgikus mű. A művész a kommunista időszak marginális esztétikájához vonzódik, azokhoz a rajzfilmek világára emlékeztető vizuális elemekhez, amelyekkel gyerekkorában a játszótereken és orvosi rendelőkben találkozhatott. Ezek mind érzelmi, mind művészi szempontból mély nyomot hagytak benne. A művész az általa talált vagy alkotott képeket a gyermekkori örömök felnőtt változataiként értelmezi.

Székely Sebestyén


Ana Avram (sz. 1999) Kolozsváron él és alkot. Ana Avram művészetében a térbeli kontextusban lévő valóságok tárgyalását javasolja az anyagiság és a meta-valóság határán elhelyezkedő installációk és szobrok révén. A művésznő érdeklődését az ismerős tárgyak és elemek természetellenes egymásra helyezései keltik fel, amelyek a testiség által szabott korlátok között zajló belső közvetítési folyamat eredményeként jönnek létre. Szilárdan hisz az alkotásban és az intuitív kutatásban, amelynek kiindulópontja a tudatalatti szintjén lévő amalgám, az alkotói produktum pedig csupán egy őszinte kísérlet arra, hogy felszínre hozza és tisztázza azt.

Chilf Mária (sz. 1966) Budapesten él és dolgozik. A Budapesti Képzőművészeti Egyetemen szerzett képzőművészeti doktori (DLA) fokozatot, ahol jelenleg a festőművészeti kar oktatója. Chilf interdiszciplináris gyakorlata festészetet, installációt és intermédiát foglal magában, és gyakran az emlékezet, az identitás és az időbeliség témáit vizsgálja a rétegezés, az absztrakció, valamint az organikus és geometrikus formák egymás mellé helyezése révén. Művei gyakran tartalmaznak tapintható anyagokat és vizuális töredékeket, összetett, többdimenziós narratívákat hozva létre, amelyek a személyes és kollektív történetek szemlélésére hívnak. Chilf nemzetközi tapasztalatai, többek között a berlini Hochschule der Künstén eltöltött idő, befolyásolták az anyagisághoz és a térhez való egyedi hozzáállását. Munkáit világszerte kiállították és gyűjtötték, olyan neves gyűjteményekben szerepelnek, mint a Museu de Arte de Brasília, a bonni Frauenmuseum és a budapesti Ludwig Múzeum. Chilf számos díjat kapott, köztük a Munkácsy Mihály-díjat (2005), valamint különböző hazai és nemzetközi ösztöndíjakat, amelyek hangsúlyozzák befolyását a kortárs művészetben.

Roberta Curcă (sz. 1991) bukaresti művész, aki rajzzal, tipologizáló fotográfiával, tárgyakkal és művészkönyvekkel foglalkozik. Gyakorlatában egyfajta szisztematikus vizsgálatot alkalmaz, amelynek középpontjában struktúrák, tárgyak vagy a tárgyak vizualitása áll, gyakran archívumok, műszaki rajzok, jegyzetek, minták vagy más, az információk rendszerezésére vagy bemutatására használt alakzatok formájában. Gyakorta fókuszál a racionális és önkényes, két- és háromdimenziós, szándék és hatás, emberi és nem emberi közötti dinamikára. A bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetemen grafikai tervezést tanult, és a CESI – Centrul de Excelență în Studiul Imaginii (Képi Tanulmányok Kiválósági Központja) kulturális tanulmányok területén végzett kutatásokat. Műveit a kolozsvári Zina Galériában és a MATCA művészeti térben, a római Accademia di Romaniában, a bukaresti GAEP Galériában, az Ivan Galériában és az Atelier 35-ben, a temesvári Kunsthalle Begában, valamint a Beta – Temesvári Építészeti Biennále 2022 keretén belül állították ki.

Dóczy Berde Amál (1886 – 1976) A müncheni Debsitz Magániskolában, majd 1914-től a nagybányai művésztelepen tanult Thorma János vezetésével. Művészi tevékenysége mellett rajztanárként is működött a nagyenyedi Református Kollégiumban, ahol olyan későbbi jeles művészeket tanított, mint Barcsay Jenő és Incze János. 1930-ban Kolozsváron telepedett le. Dóczy Berde Amál művészetére nagy hatással volt a Nagyenyed körüli tájra jellemző drámai találkozása a Mezőségnek és hegyvidéknek, valamint a folklórkincs gazdagsága, főleg a viseletek színpompája. A Torockó környéki és a kalotaszegi népművészetnek egyik legjobb ismerője volt, e tájegységek folklórja számos kompozíciójának és tájképének, dokumentarista akvarelljeinek témája, emellett szakavatott írásokban is megörökítette.

Művészete alkalmanként a modern expresszionista kifejezés és absztrakció magas fokait éri el, azonban Dóczy Berde Amál folyamatosan és szenvedélyes kolorizmusával hűséget vallott a látható valósággal szemben.

Thea Lazăr (sz. 1993) valahol Kolozsvár és az internet közötti térben él és dolgozik. Nem érdekli különösebben sem a múlt, sem a jövő, hanem inkább az, ahogyan ezek meghatározzák a kortárs kultúránkat, valamint az, hogy miként fonódnak össze ahhoz, hogy narratívát alkossanak a jelenben. A természet többnyire szerves része a munkájának. Akár élő növények felhasználásával, akár a természeti elemek mesterséges vagy digitális újjáteremtésével az ember azon igényét törekszik felkutatni, hogy a természettel és a környezetünkkel kapcsolatba kerüljön.

2016 óta tagja az Aici Acolo művészeti projektnek, amelynek középpontjában a fiatal és feltörekvő művészek népszerűsítése áll, kortárs művészeti kiállítások szervezésével használaton kívüli vagy elhagyott kolozsvári terekben.

Lea Rasovszky (sz. 1986) Bukarestben él és alkot. 2008-ban diplomázott a Bukaresti Művészeti Egyetem fotó-videó szakán, majd 2010-ben a bukaresti Művészeti Egyetem mesterképzésén. 2018-ban kezdte meg doktori tanulmányait a Bukaresti Művészeti Egyetem Művészettörténeti és Elméleti Tanszékén. Projektjei a mai társadalom gondolkodásának és értékrendjének kliséit problematizálják, amelyekkel szemben állandóan kritikus. Mindent egy ironikus és közvetlen rajzstíluson keresztül szűr, amelyet gyakran kombinál immerszív installációkkal, amelyek a nézőt is bevonják a kontextus kiteljesedésébe.

2016 óta társalapítója a Maatka Phi Egyesületnek, amely társadalmi, oktatási és művészeti akciókat szervez. 2020-ben társalapítója volt az Atelierele Malmaison kezdeményezésnek, amely a művészeti közösség támogatására összpontosít azáltal, hogy a helyi művészeti közösség számára hozzáférhetővé teszi a produkciós és kiállítási tereket, valamint találkozó- és találkozási teret teremt a különböző kreatív szervezetek számára.

Köszönetnyilvánítás:

Gergely Erzsébet

Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy


A projekt asszisztense: Xenia Tinca

A galéria csapata: Andreea Cărăușu, Andrei-David Petre, Vécsei Hunor


Megnyitó

Kiállítás

Weboldalunkon sütiket használunk. Néhány süti a weboldal helyes működéséhez szükséges, míg másokkal a kényelmesebb böngészési élményt szeretnénk biztosítani. A sütikről és az adatvédelmi szabályainkról bővebben tájékozódhat itt: Adatvédelmi szabályzat.
Szükséges Analitikai Marketing Elfogadom