LAURENȚIU RUȚĂ

Laurențiu Ruță teljes pályafutása során, kezdve a temesvári művészeti líceumban töltött évektől, az 1980-as évek intenzív alkotói periódusán át, egészen a 2015-ös visszatérésétől napjainkig, előszeretettel aknázza ki a fotogramnak azt a képességét, hogy valós időben és gyakran szerzői beavatkozás nélkül rögzítsen fizikai jelenségeket.

A kiállítás a művész fotográfiai kísérletének átfogó bemutatására törekszik, mégpedig a történelmi rendszerezést a kísérleti megközelítéssel összekapcsolva, ami a művész attitűdjével összhangban, performatív és participatív nyitást ad a kiállításnak.

A művésznek a fotogram iránti érdeklődése az 1972–1974 közötti időszakra nyúlik vissza, amikor a temesvári művészeti líceum diákja volt. Itt a Sigma avantgárd csoportosulás művészei: Constantin Flondor, Bertalan István és Doru Tulcan voltak a tanárai, akik felkeltik az érdeklődését a forma és a folyamatok tanulmányozása iránt. Ez a hozzáállás, amely a Bauhaus tanításaiban gyökerezik, s amely a kutatást a művészi kifejezés elé helyezi, hallgatólagos és rendkívül következetes programmá vált Laurențiu Ruță számára.

A kiállításon szereplő első fotogramok a kolozsvári tanulmányok idejéből valók, amikor a formatervezés szakon tanuló fiatal az Atelier 35 pezsgő kreatív közegével lép kapcsolatba. Ebben a fiatal művészeknek szentelt stúdióban, amelyet Ana Lupaș vezetett, sokkal nagyobb jelentőséggel bírt a művészi kifejezés, és főleg a process art, a konceptuális művészet és az akcióművészet képezték a fő irányvonalakat. Itt, az Atelier 35-ben mutatja be Ruță, egy rajztáblából és székből improvizált „kiállítás” keretében az 1983 körül készített kisméretű fotogramjait, amelyek a víz viselkedését ragadják meg fotoérzékeny papíron. Ezekre figyel fel Ana Lupaș, aki a későbbiekben támogatni fogja a fiatal ez irányú tevékenységét.

Már ezeken a korai fotogramokon megfigyelhető Ruță viszonyulásának egy alapvonása: a tanulmányozott jelenség iránti érdeklődést a kíváncsiság és intuíció vezérli, és a művész elkerüli az esztétizáló csapdákat, amelyek a kép létrejöttének pillanatában adódnak. Ugyanígy mellőzi a jelenségen kívülről beemelt üzenetek használatát is. Mindennek ellenére fotogramjai nagyon is szépnek nevezhetőek, ez a szépség azonban a megragadott természeti jelenségek velejáró tulajdonsága. A kép születése mögött olyan miniakciók húzódnak, mint a víz folyása, a víznek a hang által való vagy mechanikai megrezegtetése. Másodperc töredéke alatt a vaku kimerevíti a papíron a formáknak a mozgását, alkalmanként megragadja a víznek a geometrikus formákba való rendeződését, vagy pedig a fénynek és árnyéknak a „furcsa viselkedéseit”, amikor áttörik az áttetsző anyagot. Ilyenképpen válnak láthatóvá az emberi szem elől rejtett jelenségek.

Ana Lupaș, akit igencsak foglalkoztatott az akcióművészet romániai elismertetése, rezonált a fotogramok akcióművészetben alkalmazható potenciáljával, és meghívta a művészt, hogy vegyen részt a Fiatal Kritikai és Művészeti Kollokviumon, amelyet Liviana Dan műkritikussal közösen szervezett meg 1986-ban Nagyszebenben.

A Gyógyszertörténeti Múzeum pincéjében valósította meg Ruță „Performanszát”. Itt egy boltozatos helyiség egészét fotóérzékeny papírral beburkolta, és korábbi kísérleteit folytatva, a falfelületekre vízsugárral, vakuval és elemlámpával hatott, kollégájának, Radu Igazságnak a segítségével.

A résztvevők félhomályban szemlélhették az eseményeket (csupán a fotólaboratóriumi zöld fény tette láthatóvá a teremben vergődő művész alakját), ezt a meglehetősen súlyos akciót, amelynek értelme azonban titokzatos maradt. A kép ugyanis csupán a performansz végén jelent meg fokozatosan, miután a művész szivacs segítségével a falra felvitte az előhívó vegyszert. Így a közönség, de maga a művész is tanúi lehetett a kép misztikus születésének. Ez a performansz a romániai akcióművészet egyik legletisztultabb és legerőteljesebb példája volt, amely a művészet születésének metaforája mellett kifejezte azoknak az éveknek a nehéz és drámai hangulatát is.

Kiállításunkon ezt a performanszot is szeretnénk felidézni, noha tudatában vagyunk a rekonstrukció lehetetlenségének: a Performansz már természeténél fogva is lehetetlenné tette a fényképeken vagy videón való rögzítését. Így csupán azok a képek és dokumentumok maradtak fenn, amelyek az akciót megelőzték vagy azt követték, beleértve az akció „kérgét” is, azokat a hosszú fotogram-darabokat, amelyek a performansz során létrejöttek. Az esemény lényege azonban túlmutat e tanúkon.

A művész pályáján egyedülállóan nagyarányú eseményt követő hónapokban ezen akció energiáit a korábbi „gyakorlatainak” véglegesítésére fordította. Noha a művész ezekben az akció résztvevőjéből ismét megfigyelővé válik, mégis érezhető ezeken a képeken annak a személynek a magabiztossága és kifejezési vágya, aki tanúja volt a kép misztikus születésének.

Majdnem három évtizedig, egészen 2015-ig a művész teljesen felhagy a fotográfiai kísérlettel, s a forma tanulmányozásával foglalkozik, folytatva konstruktivista kísérleteit, amelyek ugyancsak végigkísérik pályáját.

2015 novemberében újrakezdi azt, amit hosszú időtartamú műtermi performanszként határozhatunk meg: egy kiterjedt mikrokísérlet-sorozat keretében a testek folyékonyságát tanulmányozza. Sokszor ezeknek a kísérleteknek a művész résztvevője, nem csupán megfigyelője, ugyanis a képek és formák létrehozója is, nem csak rögzítője.

Ruță a hullámok, folyás, átalakulás pontos megfigyelője – az örök mozgásban lévő élet megszállottja. Sokatmondóak azok az új kísérletei, amelyeken egy kis elemlámpával érinti meg a víztócsák szélét: noha csupán egy ponton érinti, a fény mégis a forma teljes körvonalát rajzolja ki. Néha fénnyel követi a hullámok verését a papírfelületen, a mozgó vízszél ismételt megvilágításával. Az energia (fény, hang) terjedése, amely a szem számára láthatatlan, Ruță fotogramjain nemcsak láthatóvá válik, hanem szilárd testként jelenik meg.

A művész régóta tudatában van annak, hogy a művészi ábrázolás régi konvenciói – mint például a mértani perspektíva – téves útra vezetnek. Ezért a képeknek olyan olvasatait keresi, amelyek közelebb állnak azokhoz a jelenségekhez, amelyek létrehozzák őket. Úgy tekinthetünk a fotogramokra, mint egy „anatómiai leckére”, mely esetben a vaku felel meg a boncolókésnek. Ruță leckéje éles ellentéte a híres Dr. Tulp bemutatójának. A bőr eltávolításával Dr. Tulp a test mechanikai rendjét tárja fel, ami megnyugvással töltötte el az elmét, amely a rációnak alávetett univerzumba szerette volna beleképzelni magát. Ruță folyékony testei a világ másfajta megértését sugallják. Az intuíció és a felfedezés ragályos öröme, amelyek az ő eljárását jellemzik, a mozgás rendjét, az örök áramlást fedik fel előttünk. Ezt az óceán rendjéhez hasonlíthatjuk, amely mozgásban való részvételre hív.

A kreatívitás áramlásának szellemében a kiállítás is ennek a performansznak a részévé válik, amely a műteremből a galéria terébe, a közönség elé kerül, anélkül azonban, hogy megtervezett vége lenne.

Laurențiu RUȚĂ (Billéd, 1955) 1972–1974 között a temesvári Képzőművészeti Iskolában tanult, ahol az avantgárd Sigma csoporthoz tartozó művészek voltak a tanárai. 1974-ben felvételt nyert a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet design szakára, melyet 1979-ben abszolvált. 1980-tól az Atelier 35 fiatal művészeti stúdió tagja, ahol új művészi kifejezésmódokkal kísérletezik. 2007-től a bukaresti Nemzeti Művészeti Egyetem design szakának társult oktatója. 2011-ben védte megugyanezen egyetemen doktori értekezését A térbeli formák dinamikus átalakulása címmel.

Kurátor: Székely Sebestyén 

Quadro 21 csapat: Andreea Cărăușu, Diana Roșca, Vécsei Hunor 

Kommunikáció: Theia Golea