FÜLÖP Antal Andor

Tasso Marchinival kötött gyerekkori barátságának köszön- hetően a művészet iránti érdeklődése már egészen korán megmutatkozott. Marchini korán érő típusként tizenhárom–tizennégy éves korára szerteágazó ismeretekre tett szert az egyetemes művészet terén, Raffaello és Cézanne voltak elsősorban a kedvencei. Tudása szenvedélyes lelkesedéssel társult, melynek hatása alól a közvetlen környezete sem vonhatta ki magát. 1925-ben beiratkozott a kolozsvári Szépművészeti Iskolába, a „Belle-Arte”-ba, és a betegeskedő, fizikai munkára kevésbé alkalmas gyerekkori barátját, Fülöp Antal Andort is meggyőzte, hogy rendkívüli meghallgatást kérjen.

Fülöp Antal Andor Catul Bogdan osztályába került, de látogatta Aurel Ciupe, Anastase Demian és Romul Ladea óráit is. 1929-ben Gáll Ferenccel olaszországi tanulmányútra indult. Az ott látottak és tapasztaltak, az a mérhetetlen művészi érték és gazdagság, mely lépten-nyomon körülvette, arra késztette, hogy átadva magát a látványnak, egyáltalán ne fessen, csupán szemlélő befogadója legyen a tájnak. Gáll Ferenccel Rómában telepedtek le, és heti rendszerességgel jártak az Accademia Coromaldiba. Az iskola mellett a múzeumok gazdag anyagát tanulmányozták, hogy megismerjék az olasz művészet élvonalbeli mestereit. Fülöp Antal Andorra főképp a kora reneszánsz mesterei, Fra Angelico szelíd bája és Botticelli játékos dekorativitása hatott, illetve az érett reneszánsz mesterének, Michelangelónak fenséges alakjai bűvölték el.

Olaszországi tartózkodását váratlanul a kötelező katonai szolgálat szakítja meg, melynek letöltésére Bazargicba utazott. A tizenhárom hónapos szolgálat után visszatért szülővárosába, Kolozsvárra. 1932-ben két festményével szerepelt a Hivatalos Szalonban, illetve a következő évben, 1933 januárjában részt vett a Fiatal Erdélyi Képzőművészek Kollektív Kiállításán, nemzedékének első nyilvános bemutatkozásán. A kiállítás ötlete Tasso Marchinitól származott, mely megoldásnak tűnt a fiatal festőgenerációt leginkább foglalkoztató problémára, a gazdasági válságra. A gazdasági válság mélypontja egybeesett e fiatalok színrelépésével, így egyéni bemutatkozások helyett közös, de annál erőteljesebb, a közösséget megmozgató fellépésre volt szükség, melyre a kollektív kiállítás ötlete meglehetősen jónak bizonyult.

A következő, 1934-es év Fülöp Antal Andor életrajzában különösen fontos, hiszen ekkorra a spanyolnátha szövődményeként egyik szemére teljesen megvakult, és a másik szeme is jelentős mértékben károsodott. Mindez óriási megpróbáltatást jelentett számára, hiszen formálódó festői nyelvezete még nem volt elég érett, hogy ilyen veszteséget könnyedén elviseljen. Két évnek kellett eltelnie, hogy bátorságot merítsen a rajzoláshoz. Az ezt követő időszak kulcsdarabja az 1935-ben keltezett Iréne szegfűvel című alkotás, melyben összegezve mutatkozik meg művészetének esszenciája. A kép jellemzőiként fontos kiemelnünk a kiegyensúlyozott kompozíciót, a gondos türelemmel megfestett formákat, a perspektíva átlényegülését, a sík- és a térhatás közti áthajlásokat, illetve a női alak esztétikai jelenségként való láttatását.

Első egyéni kiállítását 1938-ban, Kolozsváron a Vármegyeháza üvegtermében rendezi meg. 1938-ban a Barabás Miklós Céh tagja lesz és képei rendszeresen megjelennek a társaság kiállításain, 1939-ben pedig részt vesz a budapesti Nemzeti Szalonban rendezett Erdélyi Magyar Képzőművészeti Kiállításon. 1951-től a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja. A második világháborút követően számos egyéni és kollektív kiállításon szerepel, ezek közül fontos kiemelni az 1979-es retrospektív kiállítását a kolozsvári Művészeti Múzeumban.

(Magdó Eszter)

Irodalom:

E. Szabó Ilona: Fülöp Antal Andor. Bukarest, 1979.