Egon Marc LÖVITH

A legjobb módja annak, hogy Lövith Egon Marcot mint művészt megismerjük valószínűleg az, ha végigkövetjük életútját – egy nehézségekkel, szeretettel, frusztrációval és elfogadással teli életet. Lövith 1923. március 21-én született Kolozsváron. Három évvel később családjával együtt Mexikóba telepedett át, hogy megmeneküljön a helyi bandák zaklatásától. Az itt töltött gyermekkor egy olyan világot jelentett számára, amelybe más körülmények között nem lett volna betekintése: a spanyol barokk, indián művészet, Diego Rivera – amelyek később visszaköszönnek mind művészetének témáiban (mexikói és spanyol ciklus), mind pedig élénk színeiben, amelyek még a nyomasztó témák feldolgozásánál is megjelennek. Művészetét nem érthetjük meg kellőképpen e biográfiai adat ismerete nélkül. Még a nagy sikernek örvendő kerámiái is, amelyet „ülő foglalkozásának” nevezett– és amely megmentette attól a pillanattól kezdve, hogy egészségi problémái adódtak – a Mexikóban töltött gyermekkor világából táplálkoznak.

Tíz évvel később, apja halála után a család visszatért Kolozsvárra egy új családfővel, egy 14 éves fiatallal, aki kénytelen volt bármilyen munkát elvállalni ahhoz, hogy családját fenntarthassa. Mindezek mellett a fiatal Lövith apró menekvéseket talált a rajzban és festészetben, amelyeket nem tudott mellőzni. Sajnálatos módon 1944-ben a család életében újabb megrázó fordulat történt: zsidó származásuk miatt előbb a nagybányai, ezután a bajai és törökbálinti munkatáborba, majd a türkheimi és dachaui és lágerbe deportálták őket, ahonnan csak egyedül szabadult. Mindez a megrázó tapasztalat teljes életére rányomta bélyegét: meghatározta családi életét, életfelfogását és politikai nézeteit – bár alkotásaiban a téma csak viszonylag későn, 1987–1989 között jelenik meg.

Életének egyik legnagyobb örömforrása és inspirációja felesége, Margot volt, akit a lágerből való szabadulása után ismert meg, és akihez kimondhatatlanul erős szálak fűzték. Ő volt a művész múzsája is – egy olyan szerep, amelyet Margó teljes mértékben vállalt. Bár nem születhetett gyermekük, a házaspár mindvégig elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban élt. A dachaui periódus utáni egészségi problémáknak és a Margot iránt érzett szeretetnek köszönhetően Egon szabadulása után nem hagyta el az országot. Fontos megértenünk, hogy ilyen körülmények között a szocializmus, sőt a kommunizmus eszméje sokkal vonzóbbnak tűnt, és az egyenlőség ígérete órási jelentőséggel bírt számára. Sajnos az idő múlásával egyre inkább megjelentek a romániai kommunizmus hiányosságai és igazságtalanságai is. Lövithnek soha nem kellett a propagandisztikus művészet felé irányulnia, és a hetvenes évek nyitása felkészülve találta a modern művészet befogadására. Éppen ezért szobrászata a hatvanas-hetvenes években fordulópontnak számít a romániai művészetben, amelyet főként formai és nem tartalmi szempontból értékeltek nagyra. Lövith a formák „leegyszerűsítéséről” beszélt, amelyet az ókori egyiptomi és antik művészetből eredeztetett és, amelynek célja a szépség, az esztétika megörökítése. Mindezzel a formai leegyszerűsítéssel (ahogyan ő nevezte) együtt járt művészetében az „irodalom” hiánya is. A művész megpróbált minél inkább elhatárolódni a leíró jellegtől, hisz nem egy történetet szeretett volna átadni alkotásaiban, hanem sokkal inkább egy pillanatnyi hangulatot vagy érzelmet kívánt megragadni. Jó példa erre Ikarosz, akinek nem ismerteti teljes történetét, hanem csak a kudarc, a megsemmisülés pillanatában ábrázolja, anélkül, hogy megragadná a bukás előtti cselekedetek és érzelmek összességét.

Lövith festészetében számos bibliai témával is foglalkozott, főként az Ótestamentumból (Fa-sorozat), ami zsidó származásával kapcsolható össze – amelyet egyébként soha nem tagadott meg. Mindezek mellett, saját bevallása szerint, a Bibliát inkább történelmi fejezetként, mintsem kegytárgyként értékelte. A vallástól és a megmentőtől való eltávolodás könnyen értelmezhető Lövith szemszögéből, aki a különböző történeteket nagyon sajátos módon interpretálta. Értelmezésében például Jób nem a rendíthetetlen hit megtestesítője, hanem a teljesen ártatlan, igazságtalanságot elszenvedő emberé.

Marc Egon Lövith komplex művészegyéniség volt, sokoldalúságában mondhatni szinte reneszánsz alkat (szobrász, festő, grafikus és keramikus), aki sajnálkozva beszélt a kultúra azon ágairól, amelyeket nem művelhetett, úgymint az irodalom, zene vagy színészet. Az életben ért traumáit és teljes alkotóerejét arra összpontosította, hogy a lényegi szépséget megragadja. Ennek köszönhetően nem csupán egy változatos, formai és tartalmi egyediségéért elismert életművet, hanem számos anekdotát is hagyott az utókorra, amelyeket szívesen megosztott kortársaival.

(Diana Singeorzean)

Irodalom:

Egon Marc Lövith. Muzeul Național de Artă Cluj, Cluj-Napoca, 2000.

Gabriela Rostaș: Lumea într-un cartof. De vorbă cu Egon Marc Lövith. Cluj-Napoca, 2002.

Alexandra Rus: Egon Marc Lövith. New York - Cluj Napoca, 2003.

Németh Júlia: Löwith Marc Egon. Marosvásárhely, 2004.

Szerk.: Székely Sebestyén György: LÖVITH. Trupul dezvelit | A meztelen test | The Naked Body. Kolozsvár, 2014.