NAGY Albert

1902-ben született Tordán. Édesapja Nagy Albert vármegyei főszámvevő, újságíró. Édesanyja Moldvai Boriska, tanítónő. 1912-ben meghal édesanyja.

1913-ban Kolozsváron élő nagynénje, Nagy Berta és férje, Weress László veszik magukhoz. Az Unitárius Kollégiumban tanul, ahol nagybátyja, Nagy Gyula a rajztanára.

1921-ben meghal édesapja. Érettségizik, majd Budapesten mérnöki karra iratkozik, azonban fél év múlva abbahagyja.

1922-ben Réti István, Iványi Grünwald Béla és Feiksz Jenő szabadiskolájába jár. Az Iparművészeti Főiskolában esti tanfolyamon Márton Ferencnél tanul. Ugyanebben az évben felveszik a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay Gyula tanítványa. Budapesti tanulmányait Fred Hankinson angol unitárius lelkész támogatja.

1926-ban Olaszországba utazik. Néhány hetet Firenzében tölt, majd Rómában telepszik le. Nagy nyomorúságban tengődik.

1929-ben kölcsönt vesz fel tordai házukra, festőeszközöket vásárol, és dolgozni kezd. Egyik rajzára felfigyel az olasz sajtó, és ez menti meg a kitoloncolástól.

1930-ban egy római műkereskedésben kiállítják néhány rajzát. Megismerkedik dr. Eduardo Paolillo tőzsdeügynökkel és bankárral, aki havi járadékot biztosít számára. Fest, és egy kiállítás megszervezése mellett döntenek.

1931 augusztusában kórházba kerül, komoly tüdőműtétet hajtanak végre rajta.

1932 tavaszán kerül ki a kórházból. Itáliai utazásra indul (Firenze, Velence, Palermó). Három olajfestménye és egy bronzszobra (Tempesta – Vihar, Turbina di vento – Szélkerék, Rittratto – Portré, illetve Busto del dr. Edmondo Paolillo – E. P. mellszobra) szerepel Rómában, a Palazzo delle Esposizioniban rendezett modern magyar művészetet bemutató kiállításon.

1934 március–áprilisában 37 munkájából a római Palazzo Doriában rendez egyéni kiállítást. Az eseménynek nagy sajtóvisszhangja van.

1937-ben véget ér itáliai tartózkodása. Budapesten telepszik meg. Rendkívüli anyagi nehézségei vannak.

1940-ben útépítő munkaszolgálatos, azonban egy hónap után kórházba kerül.

1941-ben hazaköltözik Kolozsvárra, ahol öccse, Nagy Ernő és felesége, Magda házában lakik.

1945-ben részt vesz a háború utáni Kolozsváron rendezett első kiállításon. Munkáival rendszeresen jelen van a helyi és országos tárlatokon.

1946-ban néhány hónapig helyettesíti az Unitárius Kollégiumban Tóth István rajztanárt.

1947-ben szerepel a budapesti Jelenkori romániai képzőművészet kiállításon. Meghal nagynénje és nevelőanyja, Nagy Berta. Öccsével a közös örökségből kis műtermet építenek lakásuk padlásán.

1948-tól néhány évig „formalista művésznek” deklarálják, műveit kizsűrizik a kiállításokról. Gyermekjátékok készítéséből tartja fenn magát.

1953-ban rokkantsági nyugdíjat kap a Képzőművészeti Alaptól.

1955-ben Székelykeresztúrra megy pihenni.

1957-től kezdik ismét elismerni művészetét.

1963-ban 38 festményéből egyéni kiállítást rendez a bukaresti Horizont teremben, nagy sikerrel. A kiállítást Alexandru Ciucurencu nyitotta meg.

1964-ben a Munka Érdemrend II. fokozatával tüntetik ki. Szovjetuniói kirándulásra megy. Új műtermet épít a Dohány utcai lakásban.

1966-ban tizennégy munkáját román állami kiállítás keretében Észak-Koreában, Kínában és Mongóliában mutatták be, majd 1967-ben Moszkvában és Leningrádban.

1967-ben kitüntetik a Kulturális Érdemrend II. fokozatával.

1968-ban gyűjteményes kiállítást rendez a Kolozsvári Művészeti Múzeumban. A 67 festményből álló anyagot bemutatják Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, majd 1969-ben Nagyváradon is.

1970. február 24-én halt meg szívinfarktus következtében. Műveinek legnagyobb részét a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Magyar Unitárius Egyház (Kolozsvár) őrzi. Más hazai és külföldi (Magyar Nemzeti Galéria) múzeumokban és magángyűjteményekben található a kisszámú életmű többi része.

1975 áprilisában a kolozsvári Korunk Galériában rendeznek retrospektív kiállítást munkáiból, ahol 19 olajfestménye és 4 szobrászati alkotása szerepel.

Rózsikaédes címmel kiadásra kerül a leveleiből és írásaiból készült válogatás a Dacia Kiadó gondozásában, Banner Zoltán bevezető tanulmányával.

1981 májusában megnyílik Nagy Albert festészeti kiállítása a Székelyudvarhelyi Múzeumban.

1982-ben megjelenik Gazda József Nagy Albertről írt monográfiája a Kriterion Kiadó gondozásában.

1992. július 28.–szeptember 30. között megrendezik Nagy Albert 1902–1992 emlékkiállítását a Sepsiszentgyörgyi Képtárban, a kolozsvári Unitárius Püspökség, a Székelyudvarhelyi Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött műalkotásokból.

1997-ben megjelenik a Fehér volt a világ. Tordától Rómáig, Pesttől Kolozsvárig című kötet (Nagy Albert által, valamint a művészről írt levelek, cikkek és tanulmányok) Szilágyi N. Zsuzsa szerkesztésében és Kántor Lajos bevezető tanulmányával.

2002 augusztus–szeptemberében a Kolozsvári Művészeti Múzeum Nagy Albert Centenárium 1902–2002 címmel rendez emlékkiállítást, amelyen 28 festmény és egy gipszszobor (Bartók Béla) szerepel. Kurátorok: Rus Alexandra, Székely Sebestyén.

Képeit kiállítják Budapesten az Ernst Múzeumban rendezett Felezőidő – Romániai magyar művészet 1965–1975 című tárlaton, kurátor: Vécsi Nagy Zoltán.

2008-ban a Közösség és művészet – A Korunk Galéria története 1973–1986 című, Kántor Lajos és Székely Sebestyén által írt kötetben és kiállításban több festménye is szerepel.

2010 június–júliusában rajzaiból kiállítást rendeznek a kolozsvári Quadro Galériában, kurátor: Székely Sebestyén.

2013-ban munkái szerepelnek a Székely Nemzeti Múzeum Szocrelatív – erdélyi magyar művészet 1945–65 között című tárlatán, kurátor: Vécsi Nagy Zoltán.

2015-ben több festményét kiállítják a Sors és jelkép. Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című, a Magyar Nemzeti Galériában rendezett nagyszabású kiállításon, kurátor: Szücs György.

2020 július–augusztusában képeiből retrospektív tárlat nyílik az Erdélyi Művészeti Központban, Sepsiszentgyörgyön.

2021 július-novemberében Nagy Albert retrospektív kiállítás nyílik két helyszínen, a Kolozsvári Művészeti Múzeumban és a Quadro Galériában.

Irodalom:

Banner Zoltán: Nagy Albert. Bukarest, 1968.

Gazda József: Nagy Albert. Bukarest, 1982.